Korábbi hírek




Harcművészek a határontúliakért !

2011.május.28-29.

Magyarországon először került megrendezésre 2011. május 28-án egy olyan rendezvény, ahol karate és kung fu mesterek együtt, összefogva álltak egy közös ügy élére: a határon túli magyar gyermekek tanítását, vendégül látását tűzve ki célul.

A rendezvény komolyságát nem csak a résztvevő, támogató személyek neve mutatja, hanem az is, hogy talán Európában is egyedülálló módon az ország legfontosabb épületében, az Országházban tartottak a szervezők sajtótájékoztatót! A rendezvény szervezői, közreműködők:


    - Csemadok (Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség)

    - Dr. Semjén Zsolt, miniszterelnök helyettes úr, a rendezvény fővédnöke

    -Prof. Dr. Molnár Miklós úr, a Rendőrtiszti Főiskola rendészeti és nemzetközi rektorhelyettese (1. fokozatú Wing Tsun kung fu mester)

    - Dr. Simicskó István úr, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára, 4. fokozatú Wing Tsun kung fu mester

    - Csabai Edvin, 17-szeres világbajnok, maratoni kenus

A fiatalok számára a harcművészet értékeit megmutatta, átadta:

    - Máday Norbert Si-Fu, 8. fokozatú Wing Tsun kung fu mester

    - Furkó Kálmán Sensei, 7 danos Kyokushinkai Karate mester

    - Kis Pál Sensei, 6 danos Kobudo mester

A határon túli fiatalok a harcművészet megismerése, gyakorlása mellett kulturális programokon is részt vettek, többek között látogatást tettek az Országházban, ahol Dr. Simicskó István fogadta őket.

A Magyar Televízió riportja a rendezvényről
Furkó Kálmán Senseiel, Máday Norbert Sifuval és Dr. Simicskó Istvánnal, a Honvédelmi Minisztérium államtitkárával, Wing Tsun kung fu mesterrel:


 

A Hír TV riportja a rendezvényről
Máday Norbert Si-Fuval:


2011.április 13.-án NYILVÁNOS bemutatót tartottunk. Az érdeklődök betekintést nyerhettek a Wing Tsun világába.



A tagfelvétel folyamatos. Jöjjön el, próbálja ki, az első edzés ingyenes.

További információ a lenti képen. Nagyításért kattintson rá!



Bemutató




20 éve van Wing Tsun Nyíregyházán!


Nyíregyházi gála



2011. február 13-án ünnepelte az Egyesület a nyíregyházi Wing Tsun 20. évfordulóját a Móricz Zsigmond Színházban.

A mesterekből és tanítványokból álló színészek kosztümös történelmi jelenetekben mutatták be a Wing Tsun gyökereit, híres mestereit, legendás történeteit, illetve olyan élethelyzeteket, ahol önvédelemre van szükség.

A gáláról további érdekes információkat, képeket és videókat találsz a központi honlapon. Tovább a cikkhez, kattints a képre!








Különleges plakátok - limitált példányszámban


Plakát borítók


Megjelent a különleges kiadású posztersorozat, limitált példányszámban. A csomag 4 db technikai sorozat posztert tartalmaz, 2 db rendőrségi és 2 db katonai közelharc oldallal, melyek a különleges egységek Wing Tsun technikáit mutatják be, az egységekre jellemző egyedi igények figyelembevételével.

A hátoldalon Dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára és Prof. Dr. Molnár Miklós, a Rendőrtiszti Főiskola rendészeti és nemzetközi rektorhelyettesének ajánlása olvasható, mely jelzi a sorozat szakmai komolyságát. (A szöveg elolvasható a fenti hátlap képre kattintva.)

A poszterek szép tokba kerültek, és a Magyar Wing Tsun Egyesület számára magánkiadásban most jelentek meg 2011. februárjában, limitált példányszámban. Részletek az instruktornál.





2010. november 27. – „vak” kiscsoport


Vak kiscsoport



Mint minden hónapban, novemberben is a pécsi edzőteremben tartottunk kiscsoportos foglalkozást, melyen öt Wing Tsun klub tanítványai voltak jelen!

A 3 órás tréningre minden gyakorló szemkötővel érkezett, hogy a vizuális reakcióit abszolút kizárva, csakis bőrének érzékelésével tudjon reagálni ellenfele mozdulataira.

A kiscsoport célja az áramlás, és a bőrreflex fejlesztése volt, s miután majd’ 20 fő gyakorolt páratlan lelkesedéssel, hamarosan megrendezésre kerül a második felvonás is!


2010. november 20. – Wing Tsun Kirándulás


Kirándulás a Mecsekben



Első ízben került megrendezésre egy novemberi hétvégén az a közös mecseki kirándulás, melyen négy Wing Tsun Kung Fu iskola instruktorai és növendékei vettek részt.

Az elején még hideg és kissé barátságtalan időjárás nem szegte kedvét a társaságnak, s a 16 fős csapat nagy lendülettel vágott neki a túrának.

A kellemes erdei sétát követően tűzrakás, majd egy 1,5 órás tréning következett, melyet szalonnasütéssel és beszélgetéssel zártunk. Hazaindulás előtt a nap végén még játékra is bőven marad energia.

Képek a galériában.






2010. november - Leung Ting Nagymester szemináriuma


Si-Jo Leung Ting 2010



Majd’ 20. éve már, hogy Leung Ting nagymester rendszeresen ellátogat Magyarországra, hogy a hazai mesterekkel és tanítványaikkal a Wing Tsun mélyebb vizeire evezzen.

Idén is nagy érdeklődés fogadta a Nagymester szemináriumát, az ország minden részéről több száz Wing Tsun gyakorló érkezett. A többnapos rendezvény végeztével mind a haladók, mind a kezdők hasznos tanításokkal és új információkkal tértek haza.









A Wing Tsun is bemutatkozik a szekszárdi Nagy Sportágválasztón!!!


A Wing Tsun is ott lesz! Legyél ott TE is!


Nemzetközi Wing Tsun tábor Olimpikonokkal

2010.08.09-14.

Wing Tsun tábor Olimpikonokkal

"A hétfőn kezdődő egy hetes edzőtáborban megfordult többek közt Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a wing tsun kung-fu harmadik fokozatú mestere,
a kenus olimpiai és világbajnok Pulai Imre, a többszörös Európa- és Világbajnok, olimpiai bronzérmes Kozmann György és Csabai Edvin."

A kecskeméti tv által készített felvétel megtekinthető a videótárban.

Si-Mei Kovács Eszter készített riportot az Olimpikonokkal, melyben a tréningek során szerzett tapasztalataikról beszélnek.
Tovább a teljes interjúhoz a 3 olimpikon kenussal.









Siófoki tábor

2010.07.12-17.

Siófoki tábor

Túlélte mindenki a Siófoki tábort, ami a három nyári tábor közül a másodikként került megrendezésre június közepén a hőségriadóban.

Az iszonyatos meleg, a rettentő páratartalom és a mutáns bogarak csípései ellenére mindenki végigcsinálta a tréningeket. A rendkívül különleges anyagot az első 3 Chi Sau szekciót Dai Si-Fu Máday Norbert (8. mesterfokozat) mutatta meg nekünk olyan részletességgel és pontossággal, hogy azt a legfiatalabb tanítványok is megértsék.

A kemény edzéseket a lazítás pillanatai követték, amit a Balatonban tölthettünk el. Azt hiszem senki sem felejti el Si-Fu élvezetes előadását amit a magyarországi harcművészetek fejlődéséről tartott.

Köszönünk mindent Si-Fu!!!

A táborról készült képek hamarosan megtekinthetők a galériában








Ünnepi edzés a szabadban!

2010.05.23.

Nem csak férfiaknak

Pünkösd vasárnap szerencsére jó idő volt, így egy festői környezetben a Bogár-Tanyán edzettek azok a tanítványok akik el tudtak jönni az ünnep ellenére. A tréninget csak egy 5 perces zivatar szakíthatta volna meg, de a tető alatt folytatni tudtuk a rendhagyó edzést.

A "nehéz munka" után jött a pihenés és a szalonnasütés, az elhasznált energiák pótlására. Remélem legközelebb is ugyan ilyen jó időnk lesz!A képek megtekinthetők itt.








Jubileumi szeminárium és gála

2010.04.17-18.

Dai Si-Fu Máday Norbert

A hétvégi szemináriumról hosszan lehet írni. Az óriási létszámban eljött tanítványok és mesterek olyan technikákat tanulhattak, gyakorolhattak, melyeket máshol, nyílt szemináriumon még soha. Ennél sokkal többről szólt ez a rendezvény kezdőknek és haladóknak egyaránt. Átérezhette mindenki, hogy nincs egyedül és nem csak a saját klubjában van élet, szabadon gyakorolhatott bármilyen partnerrel, kicsivel, naggyal, fiatallal, idősebben, akivel csak gondolt, bőven volt választék!

A szeminárium végén a hármas jubileumot ünnepeltük a nagyszabású gálával, melyet a Szövetség tanítványai olyan sokan láthattak, mint korábban még soha, teljesen megtöltve a termet.

A rendezvénnyel Dai Si-Fu Máday Norbert 25 éves oktatói munkája, a budapesti Wing Tsun 20 éve előtt tisztelegtünk, és szívünkből gratulálhattunk mesterünk 40. születésnapja előtt! A rendezvény azonban még egy meglepetést is tartogatott, melyre méltán lehet büszke a Kelet-Európai Wing Tsun Szövetség minden gyakorlója.

Salamon Ferenc Si-Hing 6. mesterfokozatra lépett!

2010.04.17-18.

20 év Wing Tsun, kitartó munka, hit, elkötelezettség, és mérhetetlen szeretet és jóindulat, ez csak néhány szó mellyel Salamon Si-Hinget jellemezzük, akinek a vastaps méltán szólt ezért a nagyszerű eredményért!

Gratulálunk Salamon Si-Funak, mindannyiunk segítőkész Si-Hingjének szívünkből! Köszönjük!


Pécsi szeminárium

2010.04.02-03.

Április elején került megrendezésre a pécsi területi szeminárium. A szemináriumot Dai Si-Fu Máday Norbert (8. mesterfokozat) vezette, valamint jelen volt Si-Hing Gausz Tamás (4. mesterfokozat), aki segített a tanítványoknak a technikák helyes kivitelezésében.

A szeminárium tananyaga a híres chi sau volt, így nem csoda hogy a tanítványok a nagy koncentráció közepette nemcsak fizikailag hanem szellemileg is elfáradtak. A nagy létszámú résztvevők között szekszárdi tanítványok is jelen voltak, s akik együtt gyakoroltak a 3 megyéből összegyűlt kung fu testvéreikkel.

Külön köszönjük Si-Fu-nak azokat a történeteket, amik a mi történelmünk részei.

Bemutató és tagfelvétel

2010.02.03.

Február harmadikán került sor a szekszárdi klub bemutatóval egybekötött tagfelvételére. Különösen jó volt ennyi érdeklődő előtt megmutatni a Wing Tsun szépségét, egyszerűségét és hatékonyságát. A bemutató végeztével egy interaktív edzés keretében mindenki kipróbálhatta a különleges technikákat.

A csapat nagyon ügyes volt, mindenki büszke lehet magára! Az edzést követően készült csoportkép megtekinthető a galériában.

HIVATALOS KÖZLEMÉNY

2009.09.21.

A Magyar Wing Tsun Egyesület felkérésére 2009. szeptemberében készült egy dal és egy videoklip "Lehetetlen nem létezik" címmel, amely a Wing Tsun kung fu-t hivatott bemutatni és népszerűsíteni zenés formában.

A videoklip az egyesület szándékából jelent meg a YouTube.com videómegosztó portálon, ahol annak fennállása óta az első harcművészeti témájú klip lett, amely 48 óra alatt elérte a 10.000 megtekintést. Ezzel egyidőben a videó anyag az egyesület szándéka ellenére és hozzájárulása nélkül megjelent olyan internetes oldalakon, melyek deklaráltan politikai jellegűek, aktív politikai tevékenységet folytatnak.

Ez egyesület vezetősége kinyilvánítja a Magyar Wing Tsun Egyesület (HWTO) politikai pártoktól, szervezetektől és ideológiáktól való függetlenségét.

Továbbra is - ahogy tette ezt az elmúlt 23 évben - semleges módon kívánja elősegíteni a Wing Tsun kung fu magyarországi fejlődését, biztosítva ezzel a kulturált testmozgás és az önvédelem lehetőségét minden érdeklődő számára, politikai hitvallástól függetlenül.

A Magyar Wing Tsun Egyesület elnöksége
2009. szeptember 20.